FACEBOOK
INSTAGRAM
TIKTOK
A búzakalász az emberi civilizáció egyik legősibb motívuma. A megújulást és a természet örök körforgását szimbolizáló ornamentikus motívum jelenik meg az apai örökséget újrateremtő, Papi étterem és farm egyedi tervezésű terrazzo lapburkolatában.
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK
A tardosi vörös mészkő a magyar művészettörténet és építészet egyik legnemesebb anyaga, csiszolhatósága és színe miatt a középkorban a valódi márvánnyal egyenértékűnek tekintették. Mátyás király reneszánsz udvarának kedvelt anyagával találkozhatunk a Palotanegyed századfordulón épült Károlyi Palotájában is, amelynek felújítási munkáit az épületszobrászat és kőrestaurátor szakmákban is jártas munkatársunk, Vivien végezte.
EZER ARCÚ BURKOLAT
A cementlap és terrazzo burkolatok gyártása a kezdetek óta jelen van a Iamart kínálatában. Míg korábban egyértelműen a cementlap állt a hazai népszerűségi lista első helyén, mára az érdeklődés középpontjában egyértelműen a hagyományos és kortárs belsőépítészeti igényekre is reflektáló terrazzo burkolataink állnak.
MONOLIT TERRAZZO PLUS
Mindig örömmel üdvözöljük, amikor egy történelmi épület megmenekül viszontagságos és reménytelennek tűnő állapotából és lehetőséget kap, hogy újra szülessen és ismét részese legyen a jelenkori és jövőbeni életünk körforgásának. Az pedig különösen jó érzés számunkra, ha a Iamart is részt vehet munkájával az értékmegőrzésben. A Medetz - ház felújítása során kortárs építészeti igényekre válaszoltunk.
KIRÁLYI VÁROSBAN
A régi korokban a városok, nemesi családok, céhek címereit nagy tudású fémműves mesterek készítették. Jellemzően bronzból, ónból, rézből készültek a művészi kézműves munkák. A címereket gyakran a levelek és hivatalos okmányok hitelesítésére szolgáló pecsétnyomóként is öntötték. Esztergom címere is a város történelmi pecsétjeiből alakult ki. A Iamart által a városháza kertjébe készített címer kihívásokkal teli, egyedi kézműves munka eredményeként valósult meg.
HOMOKKŐ LÉPCSŐZET RESTAURÁLÁSA
Budapest belső negyedeinek építészeti összképét meghatározzák az olasz reneszánsz formakincsét felhasználó historikus épületek, amelyek a kiegyezés utáni két évtized szédületes ütemben növekedő városfejlődésének eredményeként létesültek. Neoreneszánsz stílusban épült fel 1869-ben a Szkalnitzky és Koch építésziroda tervei alapján az a józsefvárosi Károlyi -palota is ahol a Iamart az eredetihez hasonló monolit terrazzo burkolatokat készített és lépcsőzet restaurálásokat végzett.
MONOLIT TERRAZZO PLUS, MÉSZKŐ
A lépcső az építészettörténet egyik ősi, megkerülhetetlen eleme, mely mindig is központi, nem ritkán szimbolikus jelentőségű szerepet játszott az idők folyamán. A lépcsők formái mindig követik az építészeti korszakok változásait, tükrözik az adott kor technológiáját és alapanyagait és a lépcső készítő mesterek szaktudását.
A Monolit Terrazzo Plus a "velencei terrazzo" néven ismert burkolat innovatív kivitelben megvalósult újragondolása, amely a kortárs építészetben ismét nagy elismerésnek örvend. Klasszikus elegancia és értékállóság jellemzi a helyszínen öntött dekoratív felületet, amelynek sokoldalúsága ideális burkolattá teszi az anyagot bármilyen rezidenciális vagy műemléki környezetben.
WALLA JÓZSEF NYOMÁBAN
A fővárossá vált Budapest újkori fejlődésének talán legizgalmasabb időszaka volt a kihívásokkal és kísérletezésekkel teli századforduló, ami építészettörténeti szempontból, és a hidegburkolatok történetének tekintetében is jelentős fordulópont volt. Hazánkban megjelent a terrazzo burkolat, amelynek nagyszerűségét mi sem példázza jobban mint a Magyar Nemzeti Bank műemléki védettségű burkolata.
TERRAZZO REKONSTRUKCIÓ
Van Budapesten egy idilli fekvésű, rövid utcácska aminek a nevét szinte mindenki ismeri és ahol a városi sétáknak köszönhetően akár magunk is betekinthetünk az ikonikus villaépületekbe. A Napraforgó utca a magyar Bauhaus építészet egyedülálló, kísérleti remekműve amely a mai napig életképes és vágyott lakóhely.
EGYEDI BETON SZERVÍZ PULT
Reggel nyolc óra, kánikula, dugó. A srácok a sokadik kört teszik a teherautóval, a parkolás reménytelen a Dohány utcai Zsinagóga szomszédságában. Végre sikerül megállni és hét jókedvű emberünk pattan fel a platóra. Megérkezett a Mattarello Budapest betonpultja.
TERRAZZO BURKOLAT GYÁRTÁS, KIVITELEZÉS
A Bánffy-palota viszontagságos történelme és architektúrájának metamorfózisai a hazai építészeti kultúra ritkának nem mondható jelenségei. A Iamart által újragyártott terrazzo lapburkolat a századfordulón épített villa eredeti értékét hivatott megőrizni.
BURKOLÁS KIVITELEZÉS
A vörös és fekete márvány fragmentumok váltakozó ritmusa teszi teljessé a megrendelői igényre szabottan megvalósított padló és lépcső terrazzo burkolati munkát ebben a tóparti ingatlan komplexumban.
ÖNTERÜLŐ CEMENTKÖTÉSŰ RENDSZER
A budai vár liftpavilonjának egyszerre izgalmas és természetes megjelenésű, ásványi pigmentekkel színezett falfelülete egy innovatív kísérlet és egy történelmi-művészeti inspiráció kreatív koncepciójának eredménye.
KISELEMES TERRAZZO BURKOLAT
Titus Mačković építész, Szabadka város főépítésze, téglagyáros és lapkiadó budai, zürichi, aacheni és bécsi tanulmányait követően tért vissza szülővárosába, ahol 1874-ben megnyitotta mérnöki irodáját. Az általa tervezett privát városi villák egyike az utolsó tulajdonosi család után Basch-házként ismert műemlék épület.
TERRAZZO BURKOLAT
A Vajdaság északi részén fekvő Palics békebeli időket idéző, Monarchia korabeli hangulata kétségtelenül a magyaros szecesszió jegyében épült építészeti örökségének köszönhető. 1887-ben épült fel a város újra működő vasútállomása, amivel minden feltétel adottá vált a fürdőváros felvirágzásához.
MONOLIT TERRAZZO
A Csikós-udvarban kialakított, történelmi környezetbe illeszkedő kortárs Török-kert hangulatának meghatározó eleme a finoman cizellált mintázatú csobogó szökőkút terrazzo burkolata.
A Soproni Múzeum felújítása során a tervezők és a Iamart a római kori terrazzo burkolat alapján választották ki a burkolat anyagát. Az alaprajzi kiosztásában megjelenő kettős színválasztás a megtalált római kori várfal körvonalait idézi meg.
CEMENTLAP BURKOLAT
A 19.század második felében, a cementlap gyártás hazai műhelyeinek kialakulásával egyidőben egy ügyvéd, egy grófi származású miniszterelnök és egy vízépítő mérnök a Szent Lőrinc pusztai majorban elkezdett birtokokat vásárolni és tevékenykedni, megteremtve ezzel a mostani kerület virágzó alapjait.
A cement alapú burkolatok használata egyidőben honosodott meg Európa-szerte. Az egyedileg, kézzel készített terrazzo burkolat a századfordulón épült hazai műemlék épületek általánosan használt hidegburkolata volt.
A Budavári Palota déli összekötő szárnya a Mária Terézia kori régi barokk palotát kapcsolja össze, az Ybl-Hauszmann által tervezett, újabb kori bővítéssel. A Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósult rekonstrukció eredményeként a déli összekötő szárny ismét eredeti, századfordulós fényében tündököl.
A kétútközi Graefl Major történetét megismerve nehéz elképzelni, hogy a család és birtok viszontagságos múltját egy izgalmasabb jelen követheti. A háború által nem kímélt és a szocialista rezsim által államosított épületet egy álmodni és az álmokért tenni tudó házaspár építette újra megtépázott sorsából.