CEMENTLAP BURKOLAT
Leónia öröksége
SZERZŐ ÉS FOTÓ: TORMA BEATRIX
A 19.század második felében, a cementlap gyártás hazai műhelyeinek kialakulásával egyidőben egy ügyvéd, egy grófi származású miniszterelnök és egy vízépítő mérnök a Szent Lőrinc pusztai majorban elkezdett birtokokat vásárolni és tevékenykedni, megteremtve ezzel a mostani kerület virágzó alapjait.
TOMORY LAJOS MÚZEUM
CEMENTLAP BURKOLAT
A Pestszentimre és Pestszentlőrinc egyesülésével létrejött XVIII. kerület a telepek városrésze Budapesten. Legrégibb magja a Grassalkovichok egykori vadaskertje a Villa-telep a régi elit villák területe, nyaraló jellegű a Tulipán-telep is. Az első világháború előtt alakult a Szemere-telep, nevét Szemere Miklós diplomata és országgyűlési képviselőről kapta. Az istállótulajdonos vásárolta meg az egykori Szent Lőrinc pusztai birtok egy részét és a majorsági központot. Krúdy hőse, a sport lelkes támogatója nemzetközi viszonylatban is páratlan lövőházat és céllövőpályát létesített birtokán.
A Herrich család nyaralója
A kerületi Tomory Lajos Múzeumnak helyet adó Herrich-Kiss villa története is a XIX. század közepéig vezethető vissza. A telket a magyar folyószabályozás kiemelkedő alakja, Herrich Károly vízépítő mérnök és felesége, Deák Szidónia 1865-ben vásárolta meg. A majort és épületeit - a Bókay-kert főépületét és a múzeumnak otthont adó villát - nyaralóként és gazdasági épületként használták egykori lakói. Herrich Károly halála után a villát leánya, Kiss Istvánné Herrich Leónia örökölte. Az épület akkoriban részben gazdasági funkciójú hosszúház volt a déli oldalán ma is látható fa terasszal.
Leónia férje, az elsősorban középületeket tervező Kiss István az 1800-as évek utolsó évtizedében az épület nyugati végéhez keresztszárnyat és nagy méretű, díszes fa szerkezetű, üvegezett verandát épített ami még impozánsabbá tette a nyaralót. A villa fehér falaira vörös tégla díszítés került az ablakok köré, a lábazatra és a felső párkányokra a kereszt szárnyon, míg a déli oldalán a szárny homlokzata észak-európai előképeket idéz. A nyaraló mellett rózsakertet és szökőkutat létesítettek, szobrokat helyeztek el a kertben, a távolabbi részen veteményest alakítottak ki.
A kert és az épület mai formáját és méretét a következő tulajdonos, Erdélyi Ferenc festőművész alakította ki az emeletei műteremmel és terasszal. A Herrich-villa sem tudta elkerülni az államosítás szomorú sorsát, területén szociális bérlakásokat alakítottak ki.
Tomory Lajos öröksége
A Tomory Lajos Múzeum kiemelt figyelmet szentel nemcsak a telepek de az izgalmas és sokszínű helytörténeti és művészeti vonatkozások kutatása és dokumentálása iránt. Az intézmény a nevét viselő pedagógus szellemiségét viszi tovább nemcsak a közgyűjtemény gyarapítása és múzeumpedagógia területén, de az építészeti örökség megóvása tekintetében is. A villa eredeti, tömörre égetett, mázatlan, anyagában színezett relife mettlachi burkolatának újragyártására nem volt lehetőség.
A Iamart az egykori burkolat alternatívájaként, a meglévő minta töredék alapján javasolta a múzeumi mintakollekcióban is szereplő, káró mintás cementlap burkolat gyártását, a hozzá tervezett bordűr mintával, az eredeti burkolathoz hasonló színben. A helyszínre tervezett cementlap a 19. században épített és időközben restaurált díszes fa szerkezetű, üvegezett veranda burkolata.
TOMORY LAJOS MÚZEUM
CEMENTLAP BURKOLAT
A Pestszentimre és Pestszentlőrinc egyesülésével létrejött XVIII. kerület a telepek városrésze Budapesten. Legrégibb magja a Grassalkovichok egykori vadaskertje a Villa-telep a régi elit villák területe, nyaraló jellegű a Tulipán-telep is. Az első világháború előtt alakult a Szemere-telep, nevét Szemere Miklós diplomata és országgyűlési képviselőről kapta. Az istállótulajdonos vásárolta meg az egykori Szent Lőrinc pusztai birtok egy részét és a majorsági központot. Krúdy hőse, a sport lelkes támogatója nemzetközi viszonylatban is páratlan lövőházat és céllövőpályát létesített birtokán.
A Herrich család nyaralója
A kerületi Tomory Lajos Múzeumnak helyet adó Herrich-Kiss villa története is a XIX. század közepéig vezethető vissza. A telket a magyar folyószabályozás kiemelkedő alakja, Herrich Károly vízépítő mérnök és felesége, Deák Szidónia 1865-ben vásárolta meg. A majort és épületeit - a Bókay-kert főépületét és a múzeumnak otthont adó villát - nyaralóként és gazdasági épületként használták egykori lakói. Herrich Károly halála után a villát leánya, Kiss Istvánné Herrich Leónia örökölte. Az épület akkoriban részben gazdasági funkciójú hosszúház volt a déli oldalán ma is látható fa terasszal.
Leónia férje, az elsősorban középületeket tervező Kiss István az 1800-as évek utolsó évtizedében az épület nyugati végéhez keresztszárnyat és nagy méretű, díszes fa szerkezetű, üvegezett verandát épített ami még impozánsabbá tette a nyaralót. A villa fehér falaira vörös tégla díszítés került az ablakok köré, a lábazatra és a felső párkányokra a kereszt szárnyon, míg a déli oldalán a szárny homlokzata észak-európai előképeket idéz. A nyaraló mellett rózsakertet és szökőkutat létesítettek, szobrokat helyeztek el a kertben, a távolabbi részen veteményest alakítottak ki.
A kert és az épület mai formáját és méretét a következő tulajdonos, Erdélyi Ferenc festőművész alakította ki az emeletei műteremmel és terasszal. A Herrich-villa sem tudta elkerülni az államosítás szomorú sorsát, területén szociális bérlakásokat alakítottak ki.
Tomory Lajos öröksége
A Tomory Lajos Múzeum kiemelt figyelmet szentel nemcsak a telepek de az izgalmas és sokszínű helytörténeti és művészeti vonatkozások kutatása és dokumentálása iránt. Az intézmény a nevét viselő pedagógus szellemiségét viszi tovább nemcsak a közgyűjtemény gyarapítása és múzeumpedagógia területén, de az építészeti örökség megóvása tekintetében is. A villa eredeti, tömörre égetett, mázatlan, anyagában színezett relife mettlachi burkolatának újragyártására nem volt lehetőség.
A Iamart az egykori burkolat alternatívájaként, a meglévő minta töredék alapján javasolta a múzeumi mintakollekcióban is szereplő, káró mintás cementlap burkolat gyártását, a hozzá tervezett bordűr mintával, az eredeti burkolathoz hasonló színben. A helyszínre tervezett cementlap a 19. században épített és időközben restaurált díszes fa szerkezetű, üvegezett veranda burkolata.
