A HÁZ TANÍTÁSA
Lassú élet Salentóban
Virágos mezők keverednek geometrikus mintákkal, kevés tárggyal, fénnyel és jó érzéssel. Egy hallomásból ismert élet elevenedik meg a múlt értékeit megőrző felújításban, ami a ház régi cementlap burkolatának hangulatára épült.
Virágos mezők keverednek geometrikus mintákkal, kevés tárggyal, fénnyel és jó érzéssel. Egy hallomásból ismert élet elevenedik meg a múlt értékeit megőrző felújításban, ami a ház régi cementlap burkolatának hangulatára épült.
SZERZŐ ÉS FOTÓS: TORMA BEATRIX
Kiléptem a kapun és összeütköztem Francoval. “Gyere, sétálunk egyet. Mutatok valamit, ami tetszeni fog” – mondta, és a következő pillanatban egy fehérre meszelt, vastag és görbe falú ház előtt álltunk. Lement a nap, de még nem volt sötét. A nyitott ajtóból csöndes beszélgetés zaja szűrődött. Bent nem kapcsoltak villanyt. Megszokták, hogy sokáig nem volt a házakban elektromosság és most, amikor már van, akkor is jobb így. Az ablakokon beszűrődő fénycsíkban kivehetőek voltak az arcok. Jöttünkre senki nem kelt fel, mégis előkerült két pohár, mi pedig leültünk. Ez a meghitt, kora esti világ Laurita és Mauro háza volt.
Kiléptem a kapun és összeütköztem Francoval. “Gyere, sétálunk egyet. Mutatok valamit, ami tetszeni fog” – mondta, és a következő pillanatban egy fehérre meszelt, vastag és görbe falú ház előtt álltunk. Lement a nap, de még nem volt sötét. A nyitott ajtóból csöndes beszélgetés zaja szűrődött. Bent nem kapcsoltak villanyt. Megszokták, hogy sokáig nem volt a házakban elektromosság és most, amikor már van, akkor is jobb így. Az ablakokon beszűrődő fénycsíkban kivehetőek voltak az arcok. Jöttünkre senki nem kelt fel, mégis előkerült két pohár, mi pedig leültünk. Ez a meghitt, kora esti világ Laurita és Mauro háza volt.
Salento Puglia tartomány déli csücske, ahol véget ér a szárazföld, a “Finibus Terrae”. A homokos és sziklás partok között elterülő földnyelv jellegzetes vörös földjét olajfák, kaktuszgyümölcsök és veteményesek tarkítják, miközben megalitikus kultúrák emlékeibe botlunk.
Egyikük sem akart
még egy házat
A tengernél igen, az jó lenne. Erről néha álmodoztak. De a tenger alig pár perc a falutól, így ennek nem látták értelmét. Laurita és Mauro kamaszkoruk óta szeretik egymást, most az ötvenes éveikben járnak. Titokban leveleztek, együtt ültek először vonaton, együtt ismerték meg az életet. Mikor eldöntötték, hogy megveszik a komfort nélküli, romos házat, elszabadult a perpatvar. Hogy a gyerekeknek (elmúltak 40) elment az eszük, hiába tanítónő Laurita, még ilyet, mikor ők, a rokonok már mind modern házakba költöztek. De minden hiába, mert addigra Laurita és Mauro eldöntötték, és mindennél jobban, álmatlan éjszakákon át is akarták a romos házat.
“Nem döntöttünk semmiről, a ház vezetett bennünket”
Mauro feltárta és letakarította a régi burkolatokat, a falba épített kandallókat, a csillagboltozatú mennyezeteket, ami a salentói házak egyik jellegzetessége. A belső spalettás nyílászárókat felújították, darabonként gyűjtögették a régi tetőcserepeket. Laurita az iskolából Luciano pékségébe szaladt ebédért, ahonnan rögvest a házhoz sietett.
Salento Puglia tartomány déli csücske, ahol véget ér a szárazföld, a “Finibus Terrae”. A homokos és sziklás partok között elterülő földnyelv jellegzetes vörös földjét olajfák, kaktuszgyümölcsök és veteményesek tarkítják, miközben megalitikus kultúrák emlékeibe botlunk.
Egyikük sem akart
még egy házat
A tengernél igen, az jó lenne. Erről néha álmodoztak. De a tenger alig pár perc a falutól, így ennek nem látták értelmét. Laurita és Mauro kamaszkoruk óta szeretik egymást, most az ötvenes éveikben járnak. Titokban leveleztek, együtt ültek először vonaton, együtt ismerték meg az életet. Mikor eldöntötték, hogy megveszik a komfort nélküli, romos házat, elszabadult a perpatvar. Hogy a gyerekeknek (elmúltak 40) elment az eszük, hiába tanítónő Laurita, még ilyet, mikor ők, a rokonok már mind modern házakba költöztek. De minden hiába, mert addigra Laurita és Mauro eldöntötték, és mindennél jobban, álmatlan éjszakákon át is akarták a romos házat.
“Nem döntöttünk semmiről, a ház vezetett bennünket”
Mauro feltárta és letakarította a régi burkolatokat, a falba épített kandallókat, a csillagboltozatú mennyezeteket, ami a salentói házak egyik jellegzetessége. A belső spalettás nyílászárókat felújították, darabonként gyűjtögették a régi tetőcserepeket. Laurita az iskolából Luciano pékségébe szaladt ebédért, ahonnan rögvest a házhoz sietett.
A romok között ebédeltek, és ha véget ért a nappal, éjszaka az utcai lámpa fényénél terveztek tovább, minden nap rácsodálkozva valamire. Hogy egykor a férfiak a combjukra öntve alakították tetőcseréppé az agyagot, innen a cserepek íves és elkeskenyedő formája. Mauro megtanulta a római korból származó, mészből és porított téglából kevert öntött burkolat, a “cocciopesto” készítés technikáját, ami a nedves éghajlaton jól szigetel.
A törött székek, demizsonok és lomok alól előtűnt az élet szépségét magán viselő cementlap burkolat. Virágos mezők keverednek térhatású, geometrikus mintával, barna és vörös lapokkal, míg a túloldalon a konyhában, okker és olajzöld őszi tájon lépkedünk. A ház lelke a régi cementlap burkolat, amit eredeti állapotában megőriztek, lehetőséget és teret hagyva neki.
A berendezés a vidéki salentói paraszti kultúra egy-egy darabja, az ötvenes évek lámpái, kevés, szinte jelzésszerű darab, amiben fény, levegő és jó érzés keveredik.
Örömük telt a ház évszázados tanításaiban szokásokról, alapanyagokról, a kultúráról, amiben éltek és amit mégsem ismertek. Hamarosan hoztak asztalt, székeket és egy régi pamlagot, hogy az otthon megfőzött vasárnapi ebédet és a sziesztát itt költhessék el, a romos házban, méltón a házhoz és a vasárnaphoz.
A romok között ebédeltek, és ha véget ért a nappal, éjszaka az utcai lámpa fényénél terveztek tovább, minden nap rácsodálkozva valamire. Hogy egykor a férfiak a combjukra öntve alakították tetőcseréppé az agyagot, innen a cserepek íves és elkeskenyedő formája. Mauro megtanulta a római korból származó, mészből és porított téglából kevert öntött burkolat, a “cocciopesto” készítés technikáját, ami a nedves éghajlaton jól szigetel.
A törött székek, demizsonok és lomok alól előtűnt az élet szépségét magán viselő cementlap burkolat. Virágos mezők keverednek térhatású, geometrikus mintával, barna és vörös lapokkal, míg a túloldalon a konyhában, okker és olajzöld őszi tájon lépkedünk. A ház lelke a régi cementlap burkolat, amit eredeti állapotában megőriztek, lehetőséget és teret hagyva neki.
A berendezés a vidéki salentói paraszti kultúra egy-egy darabja, az ötvenes évek lámpái, kevés, szinte jelzésszerű darab, amiben fény, levegő és jó érzés keveredik.
Örömük telt a ház évszázados tanításaiban szokásokról, alapanyagokról, a kultúráról, amiben éltek és amit mégsem ismertek. Hamarosan hoztak asztalt, székeket és egy régi pamlagot, hogy az otthon megfőzött vasárnapi ebédet és a sziesztát itt költhessék el, a romos házban, méltón a házhoz és a vasárnaphoz.
A kívűlről zárt falú kő- és vályogházak fehér, göcsörtös organikus tökéletességükben ragyognak a napon. A sikátorok szinte mindig kis, zárt teret (corte) formálva találkoznak. A “corték” a közösségi élet szimbólumai, ahol az emberek megosztják egymással az ételt, a vizet, a mosószappant.
A sikátorok házain magasra épített kis ablakok védenek a hőségtől, hidegtől és a kíváncsi tekintetek elől, miközben beengedik a fényt.
Lassan alábbhagyott a kánikula és szerettem volna kinyitni a kicsi ablakot.
A széken állva reménytelenül fohászkodtam a falfülkéből figyelő szenthez, segítsen kinyitni az elérhetetlen magasságban lévő ablakot. Ekkor észrevettem egy lelógó madzagot, amit meghúztam. A kicsi ablak kinyílott. Úgy nyitják, ahogy ezt mindig is tették, az ablak reteszére rákötött erős spárgával.
Laurita és Mauro háza, a hely ahol lassan élnek.
camascia.com
A kívűlről zárt falú kő- és vályogházak fehér, göcsörtös organikus tökéletességükben ragyognak a napon. A sikátorok szinte mindig kis, zárt teret (corte) formálva találkoznak. A “corték” a közösségi élet szimbólumai, ahol az emberek megosztják egymással az ételt, a vizet, a mosószappant.
A sikátorok házain magasra épített kis ablakok védenek a hőségtől, hidegtől és a kíváncsi tekintetek elől, miközben beengedik a fényt.
Lassan alábbhagyott a kánikula és szerettem volna kinyitni a kicsi ablakot.
A széken állva reménytelenül fohászkodtam a falfülkéből figyelő szenthez, segítsen kinyitni az elérhetetlen magasságban lévő ablakot. Ekkor észrevettem egy lelógó madzagot, amit meghúztam. A kicsi ablak kinyílott. Úgy nyitják, ahogy ezt mindig is tették, az ablak reteszére rákötött erős spárgával.
Laurita és Mauro háza, a hely ahol lassan élnek.
camascia.com
